Induló sorozatok

Kárpát-medencei három királyok

3 részes - Szent István, Szent Imre, Szent László

Máguspapok

10 részes

Sárkányok sorozat

12 hun magyar égi állat  1. rész

Kelet kutatóink

Kőrösi Csoma Sándor  1. rész

Előadónk

Kiss Maotun István, őstörténet kutató
Nevem Kiss Maotun István, 1965-ben születtem Budapesten.
Iskoláimat Szentendrén a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskola ének-zenei szakán, majd a Ferences Gimnáziumban végeztem. Tanulmányaimat a bécsi Wirschaftsuniversitӓten
folytattam, mérlegképes könyvelő vagyok végzettségem szerint. Szentendrei családi hagyományaink (apai ágon 1880 óta, Szentendrén él családunk) és édesapám (vitéz Kiss Imre) baráti köre jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy már igen korán, gyermekként elkezdett érdekelni a magyar történelem és a Pilis kutatás. A régészet vonzott ebben az időben,(1979-85) többször találkoztam apám tanárával, dr. László Gyulával. Ásatásokon vettem részt dr. Erdélyi István mellett, a Szentendrei-szigeten, Szigetmonostornál egy X. századi bazilita kolostor feltárásánál. A pilisszentléleki pálos kolostor feltárásában is aktívan részt vettem, amit apám kezdeményezett és Horváth István esztergomi régész vezetett.
A Pilis kutatás folyamán hétvégenként rendszeresen megfordultak szentendrei házunkban: Andrássy Kurta János, dr.Badinyi Jós Ferenc, Kolozsvári Grandpierre Endre, dr. Kállay Ubul, dr. Majláth Imre, dr. Sárkány Kálmán, dr. Zakar András és Árva Vince atya, és még sokan
mások. Bécsi tartózkodásom alatt megismertem az emigrációban élő magyar kutatók munkásságát is. Sokakat közülük személyesen is: dr. vitéz Endrey Antalt, Götz Lászlót, dr.dr Juba Ferencet, vitéz Katona Sándort, őrgróf Pallavicini Károlyt, gr. Széchenyi Agusztot, gr.Zichy Henriket,
Alapító tagja vagyok: a Szentendrei Petőfi Körnek, a Szentendrei Ferences Öregdiák Egyesületnek, és a Szent Korona Szövetségnek.
Több őstörténeti és történelmi írásom megjelent a Szentendrei Tükörben és a Dobogókőben. Számos előadást tartottam bel -és külföldön egyaránt, több mint 80 előadásom van, ami folyamatosan bővül.

Újdonság

Előkészületben 

Sárkány és a Kígyó, mint a teremtés ősanyaga
(Sárkányok sorozat 2. rész)
Vámbéri Ármin
(Kelet kutatóink sorozat 2. rész)
Szent László király
(Kárpát-medencei három királyok sorozat 3. rész)
Egyiptomi máguspapok
(Máguspapok sorozat 3. rész)

40% Prémium kedvezmény

A prémium kedvezmény érvényesítéséhez használja vásárláskor a kedvezménykupont:

DIGITAHUNGAR

3900 Ft helyett: 2340 Ft

A kupon többször felhasználható és minden előadásra érvényes 2020. 12. 31-ig.

Kárpát-medencei három királyok

A Kárpát-medencei három királyok sorozatban a nimródi szent királyok, vagy másképpen a Turul dinasztia három királyként ábrázolt szent királyait: Istvánt, Imrét és Lászlót mutatjuk be. A Kárpát- medencei középkori templomainkban előszeretettel ábrázolták három mágusként három szent királyunkat. Felmerül a kérdés jogosan, hogy miért, milyen összefüggés van a három napkeleti mágus és a három szent királyunk között? Megtudhatjuk azt is, hogy miért szent a Magyar Szent Korona és mért tekintették Élő Személynek és az Utolsó Ítélet Krisztusi koronájának.

Szent István az egyedüli király, akit Kr.u. 1000-ben koronáztak meg a Kárpát-medencébe visszakerült Magyar Szent Koronával, Világ Királynak.

Szent Imre herceg koronázása 1031. szeptember 8-án lett volna, ha nem gyilkoltatja meg a bajor uralkodó ház liudolf-i ágából való II. Konrád császár. Szent Imre világ császárrá koronázása egyesítette volna az akkori Európát a Kárpát-medencei nimródi szent királyok nemzettsége alatt, mivel Imre herceg születési jogán magyar király és bajor királyként a német-római császári cím várományosa házassága révén (felesége a bizánci császár leánya) jogot formálhatott a bizánci trónra is.

Szent László királyunk, mint a Boldogasszony választott lovagja, Krisztus Atlétája és sokan mondták második Krisztusnak is, nem véletlen hogy 1093-ban Bodrog várában, IV. Vilmos toulouse-i gróf felkéri a Keresztes hadak vezérének László királyt.

Máguspapok

A mágus papi sorozat 10 részből áll. Betekinthetünk a mágusok világába, kik is azok a mágus papok, mi a feladatuk, hogyan gondolkoztak, milyen elveik voltak, mik a szent állataik is miért. Megismerhetjük a férfi és női mágus papság szent helyeit a világban. Megismerhetjük a mágus papok csomó írását, az oldás és kötés fényében. Megtudhatjuk, hogyan történt a mágus papok hét lépcsős beavatása. Felidézzük a folyamközi mágusok hét lépcsős cikkurát templomait, szintjeinek az összefüggéseit a napok neveivel, a bolygókkal és az égitestekkel, valamint a színekkel.

Egy-egy részben megismerkedhetünk a folyamközi, az egyiptomi, a tibeti, a kínai, a hun és a magyar máguspapokkal. Az utolsó részben a pilisi mágus papok és a pálosok kapcsolatáról hallhatunk, kikből, mikor és hogyan alakult meg a pálos rend. Megismerhetjük a pálos rend kapcsolatát a szent királyok Turul nemzetségével. Megismerhetjük a pilisi kolostoraik történetét, amik jó része egykor királyi „vadászház” volt. Megtudhatjuk, hogyan lesznek a pálosok a magyar szellemiség őrzői.

Sárkányok sorozat

A Sárkányok sorozat három részből áll. Az első részben a 12 hun magyar égi állatot mutatjuk be, a farkastól a Turulig. Megismerhetjük a fizikai a lelki és a szellemi sík négy-négy állatát, a tulajdonságaikat, amiért tisztelték őket. Megtudhatjuk melyek voltak keverék lények, hogy nézett ki a csillagképük, milyen szerepet töltöttek be az égi szent rendben.

A második részben megismerkedhetünk a Teremtő sárkányával, az anyag úrával és az anyaggal egyidejűleg létre jövő idővel, amit a kígyó jelképezett. Megtudhatjuk hogyan keletkezett az anyag, amelyből a Teremtő megteremtette a világot, mik voltak ennek a jelképei: tojás / világtojás, lótuszvirág, ős sziget, sárkány és kígyó. Bepillantást nyerhetünk abba, hogy mi a különbség a Teremtő Sárkánya és az első teremtmény, a Sátán Sárkánygyíkja között. Láthatunk még sárkány és kígyó oltárokat, a hun sárkány papság templomi kellékeit és sárkányábrázolásokat a világ minden részéről.

A harmadik részben megtudhatjuk, milyen szerepe van a sárkánynak a Pilis és Börzsöny szent helyeinek védelmében.

Kelet kutatóinkat bemutató sorozat

Az őshaza kutatás atyját, Kőrösi Csoma Sándor életművét ismerhetjük meg. A tibetológia és a tibeti-angol szótár atyja, buddhista szent.

Vámbéry Ármin hozta létre az első török-német szótárt és a világ első turkológiai tanszékét. Stein Aurél, a selyemút és a Tarim medence a homokba temetett várások feltárója, akit, ezért az angol király lovaggá ütött.

Zajti Ferenc a magyar történelem és Észak-India kutatója, és kiváló festő is volt, Csontváry szellemi utódja.

Germanusz Gyula kalandos életét ismerhetjük meg, aki a muszlim világ elismert polihisztora volt, hithű muzulmán.

gr. Almássy Ede László „a homok atyja” a Szahara kiváló ismerője, felfedező, pilóta, autóversenyző és Rommel őrnagyának kalandos életét ismerhetjük meg.